Eger kiállítás - 1999

Az alább olvasható beszéd Sri Chinmoy Jharna Kala Kiállításának megnyitóján hangzott el Egerben, a Megyei Művelődési Központban 1999. november 21-én.

Tisztelt Egybegyűltek! Kedves Barátaim!

A Láthatatlan című rendhagyó kiállítás minden várakozást fölülmúló sikere és országos visszhangja után Eger városa újabb nagyszabású és lélekemelő kiállításnak lehet a házigazdája. A tárlat megnyitására vonatkozó kedves felkérésnek örömmel teszek eleget. Szívesen vállaltam ezt a feladatot azért is, mert az itt látható képek alkotójának magam is sokat köszönhetek. Sri Chinmoy meditációs mester életművébe valamelyest betekintéssel bíró emberként igen nagy megtiszteltetésnek, titokban sem remélt kitüntetésnek érzem, hogy a jelen kiállítást megnyithatom. Ráadásul egy olyan városban, amely spirituális értékekben felettébb gazdag, s ahol a vízöntőkori újjászületés hívei mind nagyobb számban vannak jelen. Ilyen aspektusból ez a kiállítás semmiképpen sem lehet a véletlen műve. Már csak azért sem, mert a tárlat gondolata - legjobb tudomásom szerint - kezdettől fogva nyitott ajtókra és önzetlen segítőkre talált. Nincs kétségem afelől, hogy - akárcsak a Mester dalait megszólaltató Mountain Silence együttes 1994-es székesegyházbeli hangversenye - Sri Chinmoy festményeinek mostani megtekintése is mindannyiunk épülésére, szépülésére és gazdagodására szolgál.

A teremben körbenézve merőben szokatlan látványban lehet részünk, hiszen ezek a képek nem hosszas gyötrelemmel készült munkák, hanem a spontaneitás, a dinamizmus jegyeit hordozó spirituális víziók. A belső világokban megélt tapasztalatnak és víziónak ez a villámgyors leképezése a kínai és japán tinta-kalligráfiára emlékeztet, azonban a Jharna-Kala (Sri Chinmoy Forrás-művészete) nem ismeri az olyan bonyolult, konvencionális formákat, mint például a kínai ideogrammák. A "forrás" szó itt arra utal, hogy a művész mély meditatív tudatállapotban van, mialatt képeit létrehozza. Az alkotó meggyőződése szerint minden egyes képének lelke van, és a képek lelkei dialógust teremtenek a szemlélővel. Jó esetben létre jöhet tehát a festmények általi megszólítottság és személyes érintettség állapota, ami voltaképp a misztérium legfőbb feltétele.

Annyit viszont beavatottság nélkül is láthatunk, hogy az örömben, békében, derűs vízióban született nonfiguratív absztrakciók egyértelműen pozitív életfilozófiát fejeznek ki. Ezt sugallják a fehér háttértől élesen elütő, merész és csillogó színek is, amelyek gyakran áttetszőek, könnyedek és légiesek. Habár minden szín előfordul a képein, amit a palettán ki lehet keverni, túlnyomórészt kerüli a sötét tónusú barnát, szürkét és feketét. Noha a legtöbb festménye nem alakábrázoló jellegű, Sri Chinmoy nagyon szeret stilizált madarakat rajzolni, mivel a lélek szimbólumának tekinti őket. Ezek az úgynevezett lélek-madarak a művész vallomása szerint egy magasabb világ szépségét, törekvését és örömét jelképezik. A madarai által belakott tér sokkal inkább pszichikai, mintsem fizikai. Rajzol továbbá humoros ember és állatfigurákat, fákat, virágokat. Legelső munkája éppenséggel egy stilizált rózsa, mely aztán a Jharna-Kala jelképe lett. Gyakori jellemzője képeinek a különféle vonalvezetéssel és más-más színnel festett masszív, körszerű nonfiguratív forma, melynek közepéből ecsetvonások áramlanak szét, kirobbanó vagy hirtelen virágbaboruló energiamezőket idézve. Más képeinek összetevői pedig hömpölygő, vagy éppen táncba lendülő pontok és sávok.

A Jharna-Kala, vagyis a Forrás-művészet akkor élvezhető a legteljesebben, ha a néző egy helyen sok-sok képet láthat. A legjobb, ha meditálunk a képekre, és eközben megpróbá-lunk a lehető leginkább nyitottá válni, minden előítélet nélkül. A kontempláció csöndjében fogant belső ihletésű festmények ugyanis a művészetben mindig benne rejlő szakrális minőséghez férkőznek közel. A Mester szavaival élve ilyenkor „nincs elme, nincs forma”, vagyis azt teszi, amit évszázadokon keresztül a vizionárius művészek tettek, miközben szívük gyönyörét örökítették meg. Ezáltal építve mindenki számára hozzáférhető szentélyt az álom, a szabadság és béke hármas egységének. Sri Chinmoy vallomásaiból, műhelytitkaiból idézek: „Egész művészetem egy teljesen egyszerű, gyermeki tudatra épül. Az álom a forrás. Az álom szabadságot ad nekünk, szabadon, madárként szárnyalhatunk a béke és öröm egén”. Más helyütt a szakrális hangulat fontosságát emeli ki: „Általában, amikor rajzolok, igyekszem kontemplatív hangulatba - imára hajló, lélekteli tudatba - kerülni”. Vélhetően olyan állapot ez, amikor Istent végtelen mosolyként éljük meg magunkban, és földöntúli derűvel, angyali tisztasággal zenél bennünk a létezés öröme. Amikor úgy érezhetjük, hogy "nehézkes voltunk Isten könnyű álma". Amikor úgy érezhetjük, "hogy a világ megoldása bekattan:/ hogy Isten: az öröm. Cseppben és csapban/ ő csillog, és semmit nem tudsz, ha ezt nem”.

Az idő múlásával egyre fényesedő személyes emlékek alapján is mondhatom, hogy van valami kegyelemteljes rendkívüliség az imádkozó, hitvalló ember belső szabadságában, a konfesszionális helyzettel lélekteljesen azonosuló teremtmény vezeklésszerű, önátadó gesztusában, amellyel azonosulni, eggyé válni törekszik a teremtő, gondviselő Istennel. Ez az a pillanat, amikor egy pontba sűrűsödik és egy pontra koncentrálódik minden létező energia; amikor felszabadulnak a zsilipek és megszűnnek a gátak, amikor megszűnik a rejtőzködés, és eltűnik, mert értelmetlenné válik a szégyen. Amikor az ima erejével megszűnik az elkülönültség, és amikor az Ige révén megtapasztaljuk a földi dimenziókon messze túlmutató lényeget. Ez a fajta titoktalan nyíltság és megvilágosodott léthelyzet tündökletes tisztasággal jelentkezik Sri Chinmoy spirituális szövegeiben, dalaiban és festményeiben egyaránt. És valamennyi reprezentáció segítségünkre lehet abban, hogy - a Gondviselés kozmikus derűjét is megtapasztalva - az egyedül érvényes és hiteles létformát megtalálhassuk.

A Sri Chinmoy művek egybehangzó tanítása szerint minden nap csak egyetlenegy tanulnivalónk van: hogyan legyünk önmagunkkal, saját képességeinkkel és lehetőségeinkkel azonosak, hogyan legyünk csupaszív lelkek, hogyan legyünk őszintén boldogok. Avagy a leginkább szívem szerinti Sri Chinmoy-szöveggel szólva:

"Ó, világ, ne köss, ne vakíts meg engem! Csak engedj szívem törekvő otthonába visszatérni engem".

Hiszen - a Mester szentenciájára hivatkozva - a béke a csendben kezdődik, minden egyén szívében. Vissza kell tehát mennünk az ősforráshoz, hogy őseredeti képekre találhassunk. Belső végtelenjeink tiszta hangjaiból, tengereink és óceánjaink időtlen hullámzásából, elcsitult elménk és szárnyra kelt szívünk fényteli imájából kell erőt merítenünk ahhoz, hogy lélekmadarunk szabadon röpüljön az égen.

Sri Chinmoy tanítványok meditációban megtalált jókívánságával és belső békéjével köszöntöm a kiállítás minden kedves látogatóját, hiszen ez a mostani tárlat is arra szolgál, hogy szárnyra kelt szívvel ébredj és hálát adhass az új napért, mely szeretetre virrad.

dr Ködöböcz Gábor irodalomtörténész