Tiszteletnyilvánítás: rhythm-and-love

Sri Chinmoy október 12-én elhagyta testét – hívott fel még aznap este spirituális útkereső barátom. Hangjából nem gyász, inkább mélységes hiányérzet hallatszott ki. Korunkban nem nehéz "okosnak", műveltnek lenni – a globális információ-áradatban csak az nem tud felszedni magára bármennyi tudást, aki nem akar vagy nincsen rá igénye.

Ezzel szemben korunkban nem könnyű bölcsnek lenni, és azok, akik tovább látnak a mindennapoknál, szüntelenül keresik a válaszokat önmagukra és önmagukon keresztül a világra is. Szerencsére vannak, akik arra teremtettek, hogy megmutassák ezeket az Utakat és megközelíthetőek mindenki számára. Ilyen volt Sri Chinmoy is, akinek 76 év adatott meg a Földön. A Sors akarta úgy, hogy néhány órával azelőtt távozzon el, mielőtt kihirdetik az idei Nobel-békedíjat, amelynek ő is jelöltje volt. "Ne próbáld megváltoztatni a világot. Kudarcot fogsz vallani. Próbáld meg szeretni a világot. Lám, a világ megváltozott. Örökre megváltozott."

Élt közöttünk egy Ember, aki földi halandók szülötte, mégis már ebben az életében eljutott odáig, hogy kapcsolatba kerülhetett felsőbb erőkkel, magasabb spirituális energiákkal és üzenetekkel – nem „csodatételek”, hanem belső életének kiteljesítése révén. És ezeket az energiákat és üzeneteket, amelyek békéről, boldogságról, szeretetről, jóságról, és mindenekelőtt a mindannyiunk által vágyott harmóniáról szólnak, több mint négy évtizeden át közvetítette személyesen és egyre szaporodó tanítványai révén. Sri Chinmoy, a Szív-Béke Emberi Napsütése

"A élet teljessége az álmodásban és a lehetetlen álmok valóra váltásában rejlik" – így szól egyik legszebb verse. Mintha rímelne az 1968-as párizsi diákok egyik jelszavára: "Legyetek realisták, követeljétek a lehetetlent". Csakhogy Sri Chinmoy-tól semmi sem állt távolabb, mint a harcos lázadás. Azt tanította, hogy a békét saját szívében kell mindenkinek teremteni, mert ha ez hiányzik, a földön sehol sem találja meg. Talán azért is lett annyi híve a világban, mert ez az elv valamennyi hit legfontosabb alapja.

Chinmoy Kumar Ghose 1931. augusztus 27-én született a mai Banglades területén. Tizenhárom évesen árvaságra jutott, ekkor költözött a Sri Aurobindo Asrámba, és ebben a spirituális közösségben töltötte élete következő 20 évét, meditációkkal és más lelki gyakorlatokkal, amelyeknek ugyanúgy része volt a sport, a költészet és a zene, a dalok komponálása. 1964-ben költözött az Egyesült Államokba, ahol először az indiai konzulátuson dolgozott, de már ekkor tartott spirituális előadásokat, vezetett meditációkat. A legjobbkor érkezett Amerikába, amikor a Kennedy-gyilkosság, a vietnami háború miatt meghasonlott, a polgárjogi és diákmozgalmaktól felkavart országban összeomlóban volt a hagyományos értékrend, és egyre többen vágytak valami új lelki-szellemi támaszra. Éppen ezért lett nagy keletje a keleti filozófiáknak, és váltak ugyanebben az időben népszerűvé két másik indiai bölcs, Maharishi Mahesh jógi és Bakthivedanta Swami tanításai, a transzcendentális meditáció, illetve a Krishna-tudat. A két gurunál lényegesen fiatalabb Sri Chinmoy azonban mindenekelőtt abban különbözött tőle, hogy nem alapított sem vallást, sem szektát és - bár tanításainak alapja a buddhizmus és a hinduizmus – bármilyen hitű ember válhat tanítványává. Hiszen az ő törekvése, a szív mind magasabb és mélyebb valóságok utáni szüntelen vágyakozása - bármilyen emberi lény útja lehetne. "Célunk, hogy a fényestől eljussunk a fényesebbig és a legfényesebbig. A magastól a legmagasabbig. És fejlődésünknek még a legmagasabbal sincs vége, mert mindannyiunkban ott lakozik maga Isten és Isten minden egyes pillanatban túlszárnyalhatja saját valóságát" – mondta a Mester.

A korlátlan alkotóképesség terén Sri Chinmoy maga mutatott példát. Már-már hihetetlen mindaz, amit az elmúlt negyven évben megalkotott, de ha tudjuk azt, hogy naponta mindössze két órát aludt, és magasabb spiritualitásának köszönhetően felszínre képes volt hozni mindazt, ami benne lakozott, már nem is tűnik annyira annak. Több millió madárrajzot készített egyszerű vonalakból, amelyekből már a Louvre-ban is rendeztek kiállítást. Szüntelenül járta a világot előadásaival, koncertjeivel, miközben 1970 óta rendszeres békemeditációkat tartott az ENSZ-ben. A sportteljesítményeivel is rendszeresen elkápráztatta a világot: fiatal korában kiváló futó volt, immár az egész világot behálózza az általa elindított maratoni békefutás. Az 1980-as évek közepétől súlyemeléssel foglalkozni kezdett, és meghirdette az "Egység-szívvel emeld fel a világot" mozgalmat, amelynek során – különleges emelőszerkezetek segítségével – gépeket, állatokat, és számos általa nagyra becsült hírességet emelt fel Nelson Mandelától Muhammad Alin és Mihail Gorbacsovon át a mi Kőbán Ritánkig. Könyvei nemcsak szellemi, hanem gyakorlati útmutatást nyújtanak ahhoz, hogy miként tudunk emberhez méltóan, a fontos dolgokra figyelve élni mai, modern, túlfeszített tempójú világunkban is, versei, amelyek valahol félúton vannak a haikuk, az imák és a nyugati értelembe vett aforizmák között, páratlan tömörséggel kínálnak nekünk olyan, valójában maguktól értetődő igazságokat, amelyeket mi is tudunk, csak éppen nem jut eszünkbe. Egyik legnagyobb igazsága például, hogy "a béke a csendnél kezdődik." Mennyire igaz ez, amikor nap, mint nap látjuk, hogy embertársaink többségének már elvonásai tünetei támadnak, ha néhány pillanatra kikerülnek a televízió, a mobiltelefonok, a plázák konzumista zajából. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy "ne engedd, hogy lelked kétségek óceánja legyen, ha egy extázis-tenger közepén akarsz lenni" . Ezt éppen a belülről fakadó zene befogadásában lehet a legjobban tetten érni.

Alighanem mindannyian egyetérthetünk azzal a gondolatával, mely szerint „a zene az, amin keresztül az egyetemes egység érzése egy szempillantás alatt elérhető” és a zene az az eszköz, amely túl tudja ragadni az embert az elme korlátain, egyenest saját lénye belső szépségébe. A hallgató, ha az ő lemezeire koncentrál, pontosan átélheti azt a meditatív állapotot, amelyben Sri Chinmoy megalkotta a zenét és további imaginációkra is képessé válik. Holott ezek a zenék többségükben rendkívül egyszerűek, gyakran mantrákhoz hasonlítanak, akár fuvolán, akár harmóniumon, akár az indiai húros eszrádzson szólalnak meg. A legnagyobb más dimenziót megszólaltató lemeze talán a Symphony For Meditation három mantra-tétele, és a Heart-Flower Jubilee, amelyen 12 különböző hangszeren játszik. Sri Chinmoy nem tekintette magát virtuóznak, de ezeknek az égből jött hangoknak nem is volt szükségük a briliáns technikára. (E sorok írója is sokat köszönhet Sri Chinmoy-nak abban, hogy az ő zenéjének és gondolatainak megismerése óta olyan zenék spirituális mélységeit is képes meghallani, amelyekről soha nem hitte volna és több meditációs versét is ezekből az élményekből írta…)

Zenéje, filozófiája azonban mégis számos nagy muzsikusra hatott Pandit Ravi Shankartól Leonard Bernsteinig, néhány pedig még közelebbi kapcsolatba kerültek vele. Érdekes egybeesés, hogy John Coltrane, aki ugyanúgy az egyetlen, univerzális Istennel való kapcsolatot kereste a zenében, éppen 1964-ben, Sri Chinmoy Amerikába érkezése évében jelentette meg az A Love Supreme című lemezét, majd élete hátralévő három évében ez a szellemiség lengte be legjobb lemezeit, a Ascenciont, a Meditations-t, vagy az Interstellar Space-t, amely csak halála után hét évvel, 1974-ben jelent meg. 1965-ben lemezt szentelt az OM-nak, 1966-ban pedig egy Pharoah Sanders-szel készült közös albumon a Tibeti Halottaskönyvet kántálták.

Coltrane felesége, a zongorista-hárfás Alice, együttesének tagja, követte szaxofonos férjének kutatásait a lélek mélységeiben. Ennek eredménye volt az 1971-ben megjelent Astral Meditations, az egy évvel későbbi Universal Consciousness, a Joe Henderson szaxofonossal közösen készült The Elements (1973), majd az Illumations (1974), amelyben partnere Carlos Santana volt. Santana akkor már Sri Chinmoy-tól a Devadip (Isten Villám-Szeme) nevet viselte, míg Alice Coltrane a Swamini Turiyasangitanandának nevezte magát. A lemez elején magát a Mestert halljuk.

Santana akkor már két éve számított Sri Chinmoy közvetlen tanítványának. A mexikói gitáros, akit nyomasztott a rock-sztárlét, és kamaszkori traumáit képtelen volt feldolgozni, akkoriban fordult a keleti filozófiák felé, és már a Caravanseray című albuma egyfajta belső kutatásra mutatott. 1972-ben mutatta őt be Sri Chinmoynak John McLaughlin, és ez 10 évre meghatározta a muzsikus életét és munkásságát. Santana "Sri Chinmoy-korszaka" pályafutásának legigényesebb, ha nem is feltétlenül legsikeresebb lemezeit jelentette. 1973-ban jelent meg a Welcome című album, amely Coltrane-szerzeményekkel, a Going Home-mal és Welcome-mal kezdődik, illetve végződik, míg a lemez csúcspontja egy igazi emelkedett gitár-kettős, a Flame-Sky, Santana és McLaughlin gitárjátékával. Az albumon maga Alice Coltrane zongorázott. Még ugyanabban az évben adta ki Sri Chinmoy égisze alatt a két gitáros a Love, Devotion Surrender című lemezt, amelyen Coltane A Love Supreme-e és Naimája mellett McLaughlin meditációs zenéje hallható. Santana azonban hamarosan "kettős életet" kezdett élni: bár a Lotus című tripla koncertalbumon még néma meditáció is került a barázdákra, az 1970-es évek második felétől együttesével visszatért a rock-osabb, funky-sabb zenéhez, és csak szólótörekvéseiben maradt meg a spirituális zenénél. Ezek utolsó fellángolása volt az 1980-as Swing of Delight, amelyről a Kortalan-portalan rock című sorozatunkban is írtunk. Két évvel később azonban Santana, aki életvitelét nem tudta összeegyeztetni a mestere által szabott keretekkel, szakított Sri Chinmoy-jal. Kétségtelen azonban, hogy a bölcs nevét milliók ismerték meg általa…

McLaughlin esete más volt: a yorkshire-i muzsikus az 1960-as évek végén ismerkedett meg Sri Chinmoy tanaival, miközben bábáskodhatott Miles Davis mellett a jazz-rock-fúzió születésénél. Sri Chinmoy nevezte el őt Mahavishnunak, és az ő szellemi útmutatásai határozták meg a korszak egyik legfontosabb együttesének, a Mahavishnu Orchestrának zenei irányát. McLaughlin azóta is egyedülálló módon tudja eggyé gyúrni szédületes technikai megoldását a meditatív hangulatokkal. A The Inner Mounting Flame (1971), a Birds of Fire (1972) és a Between Nothingness and Eternity (1973) e felfogás tökéletes lenyomatai, valamint ennek folytatása volt már a zenekar második felállásával készült Visions of Emerald Beyond (1975) és az Inner Words (1976) is. Közben McLaughlin 1974-ben megalakította ugyanebben a szellemben, de a keleti eredetekhez még közelebb álló Shaktit, amelyben első ízben játszott személyében európai zenész az indiai közönség számára is hitelesen indiai muzsikát. Bár McLaughlin is szakított később Sri Chinmoy-jal, és nem használja immár a Mahavishnu nevet, az a tiszta emberség, amely eluralkodott zenéjében kapcsolatuk idején, ma is jellemző rá, akár a felélesztett Remember Shaktiról, akár önálló lemezeiről van szó.

Sri Chinmoy három alkalommal tartott Budapesten meditációs koncertet. Utoljára 2005. október 2-án járt nálunk, az Erkel Színházban hallgathattuk. Élmény volt akkor is, ha egy ekkora terem nem feltétlenül alkalmas a belső intimitásra. Az Önök történésze és Párja, akinek gyógyító munkáját és festményeit egyaránt inspirálja, immár hiába várnak egy személyes találkozóra, de a hangokban, a szavakban, és két, a Mester által nekik küldött teáscsészéből áradó békés forróságban őrzik őt.

Rhythm-and-Love

Forrás: Rockháló

Következő oldal