Egy történet az út kiválasztásáról

Élt egyszer egy spirituális Mester, akinek több száz tanítványa volt, mégis mindegyik spirituális gyermekét különleges figyelemben, gondoskodásban, áldásban és vezetésben kívánta részesíteni. Számos összejövetelt tartott minden héten, néha egy nap kettőt is, hogy mindegyik találkozót szűk és meghitt körben tarthassák, függetlenül attól, hány új keresőt fogadott spirituális családjába.

Hetente egyszer vagy kétszer a Mester lehetőséget adott, hogy látogatók is eljöhessenek és részt vehessenek a találkozókon, s közülük néhányan később úgy döntöttek, hogy követik az útját. Egy napon négy látogató - három fiú és egy lány - a találkozó végén odament a Mesterhez. Az egyik fiú meghajolt a Mester előtt és így szólt: „Mester elfogadsz engem tanítványodnak? Az elmúlt hónapban minden héten itt voltam, s végül úgy döntöttem, hogy ez az én utam.”

A Mester megkérdezte a kereső nevét, s érdeklődött külső életének néhány részletéről, majd csendben koncentrált a lelkére. Végül azt mondta: „Természetesen teljes szívemből elfogadlak tanítványomnak. Kérlek, rendszeresen és odaadóan járj találkozóinkra. Tisztán látom, hogy ez a te utad.”

Az új tanítvány végtelenül boldog és hálás volt, hogy a Mester elfogadta őt.

Ezután a másik két fiú közül az egyik így szólt: „Mester a múlt hónapban én is minden héten eljöttem, de épp most tudtam meg, hogy négy vagy öt alkalom után el kell döntenünk, hogy tanítványok akarunk-e lenni vagy sem. Úgy érzem lehet, hogy ez az én utam, de most rögtön még nem akarok tanítvány lenni, mert nem szeretnék semmi belső konfliktust, vagy azt, hogy az elkötelezettségem ne legyen teljes. Tökéletesen biztos szeretnék lenni, mielőtt döntök.”

A Mester így válaszolt: „Mélységesen csodálom őszinteségedet. Sajnos az ashramra ez a szabály vonatkozik, de nagy szeretettel várunk a szerda esti találkozókra, melyeket az ashramon kívül tartunk. Nagyon sok ember jár ide már nyolc-kilenc hónapja, vagy talán egy éve is, s még nem kötelezték el magukat, és nem is kértünk tőlük ilyet. Én ugyanaz a spirituális Mester vagyok az ashramban s az ashramon kívül is, így ugyanúgy meglesz a lehetőséged eldönteni, hogy én vagyok-e a Mestered vagy sem.”

„Mester, boldogan hallom, hogy részt vehetek a szerdai találkozókon, bizonyosan továbbra is el fogok jönni, hogy veled meditáljak. De miért vannak már az elején ilyen merev szabályaid? Ne haragudj, hogy megkérdezem, de miért szükséges a belső életnek efféle külső korlátokat szabni?”

A Mester így magyarázta: „Fiam, ha vannak szabályaink és előírásaink, az segít összhangot teremteni a csoportban. Minden szervezetnek szüksége van előírásokra és szabályokra, hogy gördülékenyen működjön. Hasonlóképp, egy spirituális közösségben is könnyebb a tanítványok életét fegyelmezni, ha vannak szabályok.”

„Ennek van egy másik, spirituális oka is, fiam. Tisztán látom, hogy amikor utat szeretnél választani magadnak, négy látogatás a Mesternél már bőven elég arra, hogy dönteni tudj, hogy az ő útja a számodra rendelt út vagy sem. Ha már láttál engem négyszer, és valóban én vagyok a te Mestered, akkor kétségtelenül érezned kell bennem valamit. Nem állítom azt, hogy csak azért, mert én egy spirituális Mester vagyok, feltétlenül érezned kell bennem valamit, de ha én vagyok arra hivatott, hogy a Mestered legyek, akkor mindenképpen érezni fogsz bennem valamit, ami arra bátorít és ösztönöz, hogy a tanítványom légy. Ha azonban te azt mondod, hogy esetedben ez több időt vesz igénybe, mert óvatos és elővigyázatos akarsz lenni, nehogy hibát kövess el, akkor még egyszer is szeretnélek meghívni, hogy járj, ameddig csak akarsz, a másik találkozónkra. Hagyj időt magadnak. Aztán mondjuk hat hónap után, ha úgy érzed, hogy nem ez a te utad, kipróbálhatsz más utakat is.

Úgy is mondhatjuk, hogy én a te idősebb testvéred vagyok. Mivel én már egy kicsit előrébb tartok a spirituális életben, az én szerepem, hogy elvigyelek téged közös Atyánkhoz, de nem én magam vagyok a Cél. Ha van valaki, aki szintén kicsit előbbre jár nálad a spiritualitás terén, akkor természetesen ő is ugyanúgy képes elvezetni téged az Atyához. Mi spirituális Mesterek olyanok vagyunk, mint a küldöncök, szerepünk csupán annyi, hogy elvisszük a keresőket az Atyához. Ugyanolyan lehetőséged van az Istenmegvalósításra, akár ezt az utat fogadod el, akár egy másikat. Ha időt akarsz hagyni magadnak, kérlek tégy úgy, de ne légy emiatt szomorú, vagy nyugtalan. Azon a találkozón és minden találkozómon – valójában mindenhol - szívem ajtaja tárva-nyitva áll.”

A második kereső meghajolt a Mester előtt: „Mester, szíved nemessége és mélységes bölcsességed nagyon meghatott. Bizonyosan továbbra is jönni fogok a találkozóidra. Köszönöm.”

Most a harmadik fiú ment oda a Mesterhez. „Mester, úgy érzem, az életem tiszta zűrzavar. Hogyan tudnám megítélni saját őszinteségemet? Mester, kérlek, adj nekem tanácsot.”

A Mester így szólt: „Nekem úgy tűnik, hogy nemcsak egy, hanem két kérdésed is van. Az egyik zavarodottságodra, a másik őszinteségedre vonatkozik. Miért vagy zavarban? Miből érezed úgy, hogy zavarban vagy? Utunk elfogadása egy dolog, de az életedben, a saját elmédben fellépő zűrzavar az teljesen más kérdés. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy boldog leszel-e, ha nem fogadod el az utunkat. Ha úgy érzed, hogy boldog leszel, és ha úgy találod, hogy utunk elfogadásának vagy elutasításának kérdésében egyértelműen állást tudsz foglalni, akkor zavartságod teljesen független attól, hogy el kellene-e fogadnod a spirituális életet, vagy sem. Rajtad múlik, hogy elfogadsz-e bennünket vagy sem. Ez az út egyik módja az igazság szemléletének. Őszinteséged mondja majd meg neked, hogy ez az út neked való-e.”

„De Mester,”- szakította félbe a kereső - „hogyan ítélhetem meg saját őszinteségemet?”

A Mester így válaszolt: „Könnyen megítélheted őszinteséged. Őszinteséged teljes mértékben szíved tágasságán és nemességén múlik. Nem kell spirituálissá válnod ahhoz, hogy őszinte légy. Tekintsd magad két különböző embernek. Képzeld el, hogy az egyik személy, életerőd, elméd és fizikai részed, a tudatlanság tengerében fuldoklik, míg a másik személy, szíved és lelked, úszik keresztül a tudatlanság tengerén. Különítsd el elmédet, életerődet, és testedet a szívedtől és a lelkedtől. Érezd azt, hogy míg elméd, életerőd és tested fuldoklik, addig szívednek és lelkednek megvan rá a képessége, hogy megmentse őket. Mit kell tenned? Ha elválasztod magad a fuldokló személytől, ha a szíveddel és a lelkeddel maradsz, akkor szíved tágassága és lelked látomása a jövőről azonnal jönnek, hogy megmentsék a benned lévő fuldoklót. De el kell döntened, hogy hajlandó vagy-e a szív és a lélek útját követni, hogy megmentsd fizikai részed, életerőd és elméd. Ha úgy érzed, hogy fizikai részed hozza a helyes üzenetet, vagy életerőd, vagy elméd hozza a helyes üzenetet, akkor nem fogod igazán szükségét érezni a spirituális életnek. De ha úgy érzed, hogy mondjuk elméd fuldoklik, szívedhez kell fordulnod, mert a szív képes rá, hogy megvilágosítsa az elmét. Amikor belépsz a spirituális életbe, intellektuális elméd sajnálatos akadály lesz csupán. Az elme önmagában nem rossz, de a szív fényének meg kell világosítania, a szív fénye pedig magától a lélektől ered.”

A harmadik kereső így szólt: „Mester, megfogadom tanácsodat, és biztos vagyok benne, hogy zavarodottságproblémám és őszinteségproblémám hamarosan megoldódik. Megpróbálok a szívemmel és a lelkemmel azonosulni.”

Végül az utolsó látogató, a lány szólt a Mesterhez: „Annak ellenére, hogy már sok éve spirituális életet élek és meditálok, ez az első alkalom, hogy Mestert próbálok keresni. Nagyon erős rokonszenvet érzek irántad, de nem túl korai-e még döntenem?”

A Mester így válaszolt: „Gyermekem, lépj be a szívedbe és a lelkedbe, s ha úgy érzed, hogy ez a te utad, akkor természetesen ide kell jönnöd. Ha azonban úgy érzed, hogy ez az út nem neked való, akkor keress fel más közösségeket. De egyetlen kérésem feléd, s mindenki felé, aki még nem fogadott el egyetlen Mestert sem: találd meg a Mesteredet, amilyen gyorsan csak lehet. Pontosan azért, mert őszinte vagy, kérlek, ne késlekedj. Mondhatod, hogy meg kell várnod Isten Óráját, de én azt mondom, hogy ez az óra már elérkezett. Ezért vagy most is itt, s ezért gondolkodsz azon, hogy máshová is elmenj. Egyesek nagyon akadékoskodók. Bár már az első boltban, amibe bemennek találnak valamit, ami tetszik, mégis úgy gondolják, hogy egy másik boltban talán még jobbat fognak kapni. Aztán elmennek még húsz további üzletbe azzal a reménnyel, hogy megtalálják, a keresett dolgot, és hosszas keresgélés után végül gyakran abban a boltban kötnek ki, ahol legelőször jártak.

„De aki bölcs, ha valóban éhes, és már az első boltban rálel arra a gyümölcsre, amely csillapítja éhségét, ott helyben el is fogyasztja, és nem fárasztja magát azzal, hogy üzletről üzletre jár. Természetesen, ha nincsenek megelégedve a kínálattal, akkor minden joguk megvan, hogy máshová menjenek. Egyesek azonban az úgynevezett emberi bölcsességet használják, ami spirituális szempontból nézve teljesen hasznavahetetlen. Alaptermészetük, hogy azt mondják: „Menjünk és nézzünk körül máshol is.” A gond csak az, hogy az idő nagyon értékes. Ha sok üzletben kell nézelődnöm, s mindent végig kell nézegetnem, akkor lehet, hogy míg én az időmet vesztegetem, valaki megvásárolja azt a gyümölcsöt, amelyet eredetileg meg akartam venni. Az üzlettulajdonos sem tartja nyitva ajtaját napi 24 órán át. Ha hosszú ideig keresgélek a boltjában, anélkül, hogy kiválasztanám amire szükségem van, a boltos talán úgy dönt, hogy bezár, s megkér, hogy máshol nézelődjek. Ebben az esetben én maradok elégedetlen és beteljesületlen.

„Tehát merülj mélyen magadba, és ha szíved és lelked azt mondja, hogy ez nem a te utad, légy bátor, és keress másik Mestert. De ha úgy érzed, hogy ez a te utad, akkor ne hagyd hogy elméd kétségeivel előhozakodjon.”

„Azt gondolhatod, hogy az elme őszintén elővigyázatos, ezért vonja kétségbe a szív válaszát, pedig ezzel csak saját bizonytalanságát árulja el. Az elme reménytelenül bizonytalan, s ezért mindig zavart kelt. Csak szívedben és lelkedben bízzál! Ha lelked szíveden keresztül azt az üzenetet küldi neked, hogy ez a te utad, akkor fogadd el az utat, és tarts ki mellette.

„Azt mondom, hogy mindig legjobb ébernek lenni, és nem vesztegetni az időt. Három tantárgyat kell megtanulnunk. Az első tantárgy az Istenmegvalósítás, a második Isten felfedése és a harmadik az Istenkinyilvánítás. Még alig kezdtük el az elsőt tanulmányozni, de mindhárom tanfolyamot el kell végezzük. Minden egyes kurzus nagyon sok időt vesz igénybe. Csak Isten tudja hány évszázad, hány inkarnáció szükséges hozzá. Tehát minél hamarabb hozzákezdünk, annál jobb.”

A negyedik kereső meghajolt és ezt mondta: „Mester, másodpercet sem fogok egy elvesztegetni. Mélyen magamba merülök, és megtalálom az utam. Mester, igazi spirituális bátyánk vagy, akinek egyetlen gondja a mi fejlődésünk. Nagyon mélyen meghatott minket feltétel nélküli útmutatásod. Úgy teszünk, ahogy tanácsoltad.” Mielőtt hazaindultak, a négy kereső hálásan meghajolt a Mester előtt.