Győri kiállítás - 2007

A Győri Jharna Kala kiállítás 2007. június 2-7 között volt megtekinthető a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ kiállítótermében.

images/jk_gyor_4.jpg

A kiállítást Kustán Melinda nyitotta meg. Az alábbiakban a megnyitóbeszéd olvasható.

Tisztelt Közönség!

Nehezemre esik úgy olvasni a megnyitó beszédet, de olyan alkotásról fogok szólni, amik zavarba ejtenek, ettől pedig kissé rendezetlenné, egymásra tornyosulóvá válhatnak a gondolataim.

Jelen műveket közvetve, internetes barangolásaim során, könyvesbolti válogatások közben láttam már. Áttételesen, reprodukció eredményeként. No ezek a művek, nem azok a művek. Most, hogy módom van az eredeti tárgyakat is szemlélni, befogadni, a „műélvezetben” új szempontok is megjelentek.

A mester által forrás-művészetnek nevezett alkotó munkája eredményként semmi esetre sem beszélhetünk klasszikus értelemben vett képzőművészeti alkotásokról. Ezek a képek nem jelennek meg a műtárgypiacon, nem hatnak rájuk a kor szellemi áramlataink nevezhető képi megjelenési formák. Nem divatosak. Inkább hasonlítanak az ösztönös, elemi erővel ható alkotásokhoz, mint amilyenek a gyermekek rajzai, vagy a népművészet kincsei. Persze ezek a művek egyértelműen kiegyensúlyozott, érett és önzetlen szellemet jelenítenek meg.

 

images/jk_gyor_5.jpg

 

A főfalon lévő 12 madár kompozíció kalligrafikus megjelenésű, színes ritmust hordoz. A madarak gyönyörű, száraz növényeket magába záró merített papíron, írásszerű üzenetként jelennek meg. Ezek a kép-üzenetek szólhatnak az időbeliség fogalmáról, a ritmusról, a kint és bent fogalmáról, a szabadságról, az élet viszonylagosságáról, ki-ki műveltségének, kultúrájának megfelelő tartalmakat olvashat ki belőle. A madár jelképként minden kultúrában kötődik a szabadsághoz, a határtalansághoz. Híd lehet tehát a másik lényt megtisztelő kommunikációban.

images/jk_gyor_3.jpg

A másik fal műveiről a gazdag anyag és eszközhasználat, a színek magabiztos alkalmazása sugárzik. A dinamikus részletek kiegyensúlyozott egésszé állnak össze, azt sugallva, hogy egy még nagyobb egész részleteit láthatjuk. A képek mérete arra enged következtetni, hogy tudatosan vállalt alkotói program megvalósulását szemléljük. Emberül, csak befogadóként átélve az élményt azt mondanám, ezek a képek a létünk, érzelmi állapotaink lenyomatai. Nem modorosak, nem megcsináltak, inkább nyíltak és cenzúrázatlanok. Emlékeztetnek arra, hogy a világegyetem, az emberiség, a hazám, a családom részeként élek, nem vagyok egyedül. Köszönet érte a mesternek!

images/jk_gyor_2.jpg

A másik két falon e két karakteresen elkülönülő képi világ keveredését láthatjuk, mely életszerűséget hangsúlyoz. A képek ritmusát kiegészíti a beáramló fény ritmusa, teljessé téve az élményt.

Köszönöm, hogy itt lehetek Önökkel, együtt élvezve a nyíltság, az őszinteség IMÁJÁT.

images/jk_gyor_1.jpg