Óvoda program - Ültess egy fát a Világharmóniáért!
2008-ban a magyarországi Sri Chinmoy Alapítvány és a New York-i Jharna-Kala Foundation Magyarországon először ajándékozott gyermekeknek Sri Chinmoy festményeinek reprodukcióból, valamint rajzeszközöket, és egy faültetéssel egybekötött játékos szabadprogramot, amivel a harmónia magját igyekeztek elültetni a gyermekek szívében. A program önkéntes támogatók munkájával és felajánlásaiból végzi tevékenységét, és alapja a hit, hogy együtt, saját önzetlen cselekedeteinkkel mindannyian képesek vagyunk segíteni egy harmonikus világ megteremtésében és elültetni a gyermekekben, a jövő nemzedékében az egymásrautaltság és egység érzésének magját, örömét.
Alapítványunk képviselői felajánlják, hogy felkeresik a kezdeményezésükre nyitott intézményeket, és a gyerekek nyelvén egy-két órás foglalkozás keretében a szó konkrét és jelképes értelmében is harmónia-magokat ültetnek el. Miről is van szó pontosabban? A bennünket fogadó óvodáknak ajándékozunk párat Sri Chinmoy harmónia festményeinek reprodukcióból, valamint rajzeszközöket; emellett játszunk, rajzolunk-festünk és beszélgetünk a gyerekekkel olyan örök emberi értékekről, mint a harmónia, a barátság és a tolerancia eszméje, a természet, a művészet illetve a környezetvédelem fontossága és közösen elültetünk egy fát, cserjét vagy néhány virágot.
„Elérhetjük a Harmóniát, ha mélyen tiszteljük az Anyatermészetet.” –Sri Chinmoy
Budapest, Robogó óvoda (2008)
Ács, Összevont Napköziotthonos óvoda (2008)
Esztergom, Mikkamakka Játszóház, Gyermek Kert Alapítvány (2008)
Faültetéskor a fák tövében elhelyezett kis tábla

Except where explicitly stated otherwise, the contents of this site are licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivs 3.0 Unported License. read more »
SriChinmoyCentre.org is a Vasudeva Server project.