Databir

Bilincs és mosoly

Egyik este Guru meghívta Ashritát és engem a házába. Általában Guru este 11 és fél tizenkettő között befejezi a programot és mindenkinek haza kell mennie. De ezen az estén Guru nem kérte, hogy menjünk haza. Mivel Guru nem kért meg minket semmire, ezért nem is sejthettük, hogy miért vagyunk Guru házában. Guru közölte, hogy lemegy beszélni a lányokkal, akik egy feladaton dolgoztak az alagsorban, és mondta, hogy mi nézhetjük a tévét. Guru azóta sem mondta soha, hogy egyszerűen csak nézhetem a tévét!

Bekapcsoltuk a tévét és elkezdtük váltogatni a csatornákat. Az ízlésünknek megfelelő legjobb műsor a Bilincs és mosoly volt, Paul Newman főszereplésével. Teljes elragadtatásban néztük a Bilincs és mosoly filmet Guru házában. Néha-néha Guru feljött, leült és mellékesen egy ideig nézte a tévét, de valójában nem érdekelte őt.

A film úgy hajnali 3 vagy 4 körül ért véget, és Guru még mindig nem szólt, hogy menjünk. Semmi különös nem volt abban az órában, de Guru nem mondta, hogy ne tévézzünk, így néztük tovább a különböző műsorokat. Végül úgy öt óra körül a Channel 5-re kapcsoltunk, miközben Guru a székében ülve nézte a tévét. Guru éppen az eszrádzsán játszott és egy imát mondott a Channel 5-ön!

Guru nagyon boldog volt, hogy látta magát, és mi nagyon boldogok voltunk, hogy láttuk őt. Guru megkérdezte, hogy ki intézte el a szereplését a tévében, és mi megmondtuk neki. Guru felhívta ezt a tanítványt, és minden áldását felajánlotta neki. Ezután Guru mondta, hogy menjünk haza és aludjunk egy keveset.

Databir (New York)

 
/hu/images/arrow.gif

Következő történet