Jade

Fiúk Klubja

Az aucklandi Sri Chinmoy Központban van egy úgynevezett „Fiúk Klubja”, amely a központ fiatalabb fiú tagjaiból alakult. Életkorunk kilenctől tizenéves korig terjed, de az idősebbek közül is szívesen látjuk azokat, akik lélekben fiatalok, és szeretik a fizikai kihívásokat, vidám kirándulásokat.

Spirituális mesterünk, Sri Chinmoy gyakran hangsúlyozta, hogy Isten szemében gyermekek vagyunk, és hogy az öröm a születési előjogunk. Ezt szem előtt tartva kis klubunk filozófiai alaptétele, hogy megőrizzük fiatalságunkat, boldogságunkat és egészségünket. Ezért van az, hogy képesek vagyunk akár az éjszaka közepén is a bozótosban rohangászni!

Nemrég történt ugyanis, hogy az egyik szerda esti találkozónk végén riadót fújtak a fiúknak: Vörös Kód! (Hogyan is létezhetne enélkül egy igazán jó klub?) Egy rejtélyes kirándulásra kellett mennünk, de a helyszín és a feladat ismeretlen volt. A rajtunk lévő ruhában, elemlámpával felszerelkezve zsúfolódtunk be két autóba és a várost elhagyva kalandra indultunk a nyugat-aucklandi Waitakere környékén elterülő sűrű ősbozótosba, ahol a természet erői szabadon uralkodnak.

Megérkeztünk arra a híres-neves terepre, amit az idősebb srácok csak így hívnak: az „Irdatlanul Visító Lesikló”. Ezen a helyen sok kirándulás végződött már féktelen rohanással a vadon tekergős-kanyargós, felázott lejtőjén.

A kalandunk lényege ez volt: aki elsőnek leér, az nyer! Szabályok nincsenek, így a versenyzők lökdösődve, tülekedve, lendületüktől összetorlódva bukdácsolhatnak majd lefelé a partoldalon, egyenesen bele a fák nem kifejezetten kellemes ölelésébe.

Amint megláttam a terepet, egyből megértettem, honnan kapta a nevét. Olyan volt, mint egy irdatlanul meredek sáros vízicsúszda. Minthogy már este 10 körül járt az idő és koromsötét volt, különös óvatossággal haladtunk az elemlámpák fényénél. Élveztük a természet csendjét és az éjszaka hangjait, illetve a felhangzó nevetést, amikor valaki megcsúszott és a sárban landolt. Úgy döntöttünk, lemondunk az elemlámpákról, és megpróbáljuk vakon folytatni utunkat. Rettenetes ragályos nevetés következett, amikor Jogyata – mint egy pantomimművész, aki kijáratot keres egy üvegkalitkán – csigalassúsággal vezetni kezdett minket a fekete, gödrös, sáros lejtőn, mi meg úgy éreztük magunkat, mintha az utunkat szegélyező magas páfrányfákat próbálnánk megmászni.

Végső bizonytalanságomban erőt vett rajtam a merész lelkesedés és vakhit, és átvettem a vezetést. Arra kértem a többieket, mindenki kapaszkodjon az előtte lévő emberbe, mint amikor vonatozunk. Mintha egy láthatatlan erő hajtott volna minket, teljes gőzzel nekiindultunk és hamarosan azon kaptuk magunkat, hogy maximális sebességgel rohanunk. Karhossznyi látótávolságom is hamarosan megfogyatkozott, mikor a szemem tele lett könnyel a kacagástól. A kitörő nevetés, hangos hahotázás és az elefántcsordát is megszégyenítő lábdobogás teljesen elvonta figyelmemet az előttünk álló út érzékelésétől.

Az egész hihetetlenül vicces volt, pedig bármely pillanatban letérhettünk volna az ösvényről, és puff, nekicsapódhattunk volna valamelyik cselesen elhelyezkedő fának. Száguldásunk mindaddig zavartalannak tűnt, amíg bele nem botlottunk egy térdmagasságban fekvő fába, ezt követően pedig egy másik fa üdvözölt bennünket arcmagasságban. Az út úgy döntött, hogy éles hajtűkanyart vesz a meredeken emelkedő dombtető felé, mi pedig egyenesen továbbfutottunk, le az ösvényről, bele egy sáros pocsolyába, és azonnal fenn is akadtunk egy meglehetősen kemény fában. Egy kicsit szorosabbra fűzte a kapcsolatomat a fával az a tény, hogy én voltam legelöl, így mindenki más rajtam landolt.

Miután felküzdöttük magunkat az utolsó dombra, energiaszintünk is csúcsra ért, és nevetésünk még erőteljesebben hasított bele az éjszaka csendjébe és nyugalmába. Túléltük – apróbb balesetekkel ugyan, de sérülések nélkül! Végtelen boldog voltam, amikor megtudtam, hogy beavatást és életre szóló tagságot nyertem a „Fiúk Klubjába”. Számomra ez a gyermeki szív bizonyítéka és egy útlevél az örök ifjúságba.

Jade Lynn (Új-Zéland)

    /hu/images/arrow.gif

Történetek listája