Niriha

Amikor a hetvenes évek elején megszereztem a diplomámat, úgy döntöttem, hogy elhalasztom a további tanulmányaimat. Rövidesen elutaztam négy hétre Oroszországba – az utat iskolám orosz nyelv és irodalom professzora szervezte. Az egyik gazdag jelentkezőnek az utolsó pillanatban vissza kellett mondania részvételét. Mivel már túl késő volt a költségek visszatérítéséhez, kérésére egy hallgatót választottak be a helyére, akinek ő fizette az utazását. Ez a hallgató én voltam, és ezt kizárólag a lelkesedésemnek köszönhettem, ez az igazság!

Miután visszatértem, egy évig dolgoztam egy olyan munkahelyen, amely összefüggésben állt választott szakterületemmel, a pszichológiával. Azt próbáltam eldönteni, hogy a későbbiekben vajon tényleg terapeutaként szeretnék-e dolgozni. Ez idő alatt egy barátomtól értesültem egy olcsó európai charter-járatról. Bár nem ismertem senkit Európában, izgatott az utazás lehetősége. Már volt útlevelem és az egész éves munkámmal elég pénzt is gyűjtöttem.

Már majdnem hét hónapja vándoroltam egyedül szerte Európában, minden nap minden percét élveztem, és nem akartam hazamenni. Amiatt nem aggódtam, hogyan fogom eltartani magam, hiszen volt néhány ötletem. Ezen kívül a hét hónap alatt megtanultam, hogyan lehet nagyon kevésből megélni. Ha hazatértem volna, lehetőségem lett volna egy nagyon jó állásra választott területemen, de volt egy olyan érzésem, hogy ha hazamegyek, azt a munkát már nem fogom megkapni. Végül is megírtam Európából, hogy továbbra is érdekel a munkahely, de választ nem kaptam. (Kiderült, hogy az osztályvezető, aki megígérte nekem a pozíciót, időközben jobb állást kapott.) Utazásom alatt lemondtam továbbtanulási terveimről – legalábbis arra az időre. Miután megtapasztaltam a szabadságot, nem éreztem vonzónak a perspektívát, hogy hazamenjek és tizenhat év múltán akadémiai beosztásba kerüljek.

Szóval úgy tűnt, csodálatos lenne Európában élni – a szabadság volt, amit kerestem... csak az a gyötrő érzés múlt volna el, hogy haza KELL mennem. De nem múlt el, így hát visszatértem az Egyesült Államokba és hat hónapig egy nehezen meghatározható állásban dolgoztam a keleti parton, majd San Francisco felé vettem az irányt.

Egyik nap találkoztam a bátyámmal és együtt ebédeltünk. Ő már két éve élt San Franciscoban és nemrégiben lett Sri Chinmoy tanítványa. Beszélt nekem spirituális útjáról. Emlékszem, azt gondoltam, a bátyámnak azért lehet ilyen nagyszerű spirituális mestere, mert ő fejlett lélek, míg számomra lehetetlen lenne, hogy ilyen mesterem legyen (szóval számomra úgy tűnt, én nem vagyok elég fejlett). Miatta boldog voltam. Néhány nappal az után, hogy értesültem a bátyám megváltozott életéről, emlékszem, azt gondoltam: a bátyám csatlakozott egy csoporthoz, és ezért nem lehet olyan szabad, mint én. Elmém csak e két nézőpont körül forgott: milyen szerencsés is a bátyám, hogy ilyen nagyszerű spirituális mestere van; milyen szerencsés is vagyok én, hogy szabad lehetek, míg a bátyám nem az, mivel ő egy csoporthoz tartozik. Számomra a szabadság egyet jelentett azzal, hogy "egyedül lenni".

Hét hónappal az után, hogy a testvérem beszélt nekem spirituális mesteréről, Sri Chinmoy megjelent egy álmomban. Egy klasszikus gitárdarabot készültem hallgatóság előtt előadni és nagyon idegesen várakoztam, hogy a színpadra léphessek. Egy ember jött oda hozzám, akit azelőtt sosem láttam, és mély részvéttel nézett rám. Egy békés energiafolyamot éreztem magamon átáramlani. Fölmentem a színpadra és játszani kezdtem. Ujjaim erőfeszítés nélkül táncoltak a húrokon. A zene lélegzetelállítóan gyönyörű volt, mintha rajtam keresztül játszott volna valaki. Gyönyörűséget és még több gyönyörűséget éreztem. Álmomban így szóltam magamhoz: "Ó, hát ilyen 'az'!" Az 'az' természetesen arra vonatkozott, amit az ember olyankor tapasztal, amikor nincs jelen az ego az ember cselekvésében. Amikor először megláttam Sri Chinmoyt, rájöttem, ő volt az az ember, aki álmomban megjelent.

Az álom után három hónappal Sri Chinmoy San Franciscoba jött és egy gyönyörű szent helyen koncertet adott és meditációt tartott. A bátyám engem is meghívott, és én úgy terveztem, el is megyek, de egy végigdolgozott nap után olyan fáradt voltam, hogy fél nyolckor, amikor a koncert elkezdődött, a kanapémon szunyókáltam. Ekkor egy energiafolyamot éreztem, pontosan úgy, mint néhány hónappal korábban álmomban. Valami okból megértettem, ez azt jelenti, hogy el kell mennem a koncertre. Szerencsére csak három háztömbnyire laktam a helyszíntől. Szó szerint odavonszoltam magam és leültem a legutolsó sorban, mivel a nagy helyiségben teltház volt. Nagyon élveztem a hallott zenét, és az egész terem légköréből mély békét éreztem.

A koncert végén bemondták, hogy Sri Chinmoy mindenkit szívesen lát, aki szeretne odamenni és személyesen meditálni vele. Odamentem, és a hallgatóság sok más tagjával együtt nagy félkörbe álltunk. Úgy éreztem, akkora áldás lenne meditálni ezzel a nagy spirituális mesterrel, és látni akartam közelebbről is, hiszen annyira távol ültem ott hátul.

Sri Chinmoy velünk szemben állt összetett kézzel. Egyesével meditált minden jelenlévőre. Világosan éreztem, hogy "örökké" ismert engem és hogy én "örökké" ismertem őt. Mire Sri Chinmoy közvetlenül rám nézett, már nem láttam őt tisztán, mert az alakja tiszta fényként jelent meg számomra, és fizikai formájának csak elmosódott körvonalait láthattam.

Mivel elkéstem, nem a bátyám mellett ültem. Ő a program végén odajött hozzám és azt mondta: "Sri Chinmoy személyesen szeretne találkozni azokkal a keresőkkel, akik érdeklődnek az útja iránt. Érdekel?" Csendben néztem rá egy pillanatig, azután halkan azt feleltem: "Nem".

A bátyám meghívott, hogy kísérjem el egy további találkozóra, és én beleegyeztem, hogy elmegyek. Ekkor a keresők egyenként mentek oda Sri Chinmoyhoz, hogy meditáljanak vele. Elmagyarázták, hogy Sri Chinmoy tisztán látja: egy kereső az ő útjára való-e, vagy egy másik út lenne inkább megfelelő a számára, és ezért egyénileg meditál minden emberre. Erős késztetést éreztem, hogy odamenjek és meditáljak vele.

Őszintén szólva lehetetlen leírni azt a belső ösztönzést, amit tapasztaltam. Azonnal felismertem, hogy ez az érzés hasonlít ahhoz, amely arra kényszerített, hogy hazatérjek Európából, és amely sürgetett, hogy elmenjek a koncertre és a meditációra – csak most a belső parancs sokkal erőteljesebb volt. Lényem legmélyebb részéből érkezett. Azután ott találtam magam Sri Chinmoy előtt állva. Gyönyörű, édes, ugyanakkor erőteljes mosollyal mosolygott rám. Néhány perc múltán visszatértem a helyemre, és alapvetően el sem akartam hinni, hogy éppen most jelentkeztem tanítványának!

Abban a tudatban tértem haza, hogy ha másnap reggel kapok egy telefonhívást, miszerint Sri Chinmoy elfogadott tanítványának, akkor nincs mese, meg kell tennem "azt a lépést".

Hajnalig fent maradtam és csendesen azt ismételgettem: „Kérlek, ne fogadj el, kérlek, légy tudatában, hogy én még nem vagyok készen”. Viszont másnap reggel megérkezett a hívás: "Hello, jó reggelt. Tudatni szeretném, hogy Sri Chinmoy elfogadott tanítványának."

Nyeltem egy nagyot és azt mondtam: "Ó, öhm ez nagyszerű. Köszönöm."

Talán most azt kérdezed: "Ha ennyire vonakodtál, miért nem mondtad meg, hogy meggondoltad magad, vagy hogy mégsem szeretnéd?"

A válaszom: "Amikor Isten, egy megvilágosodott spirituális mester és a saját lelked egzisztenciális terveket szőnek a számodra, akkor a kicsi én-nek esélye sincs, hogy kikövetelje a maga igazát." Hála Istennek!

Megjegyzéseim a történethez:

Ezt a történetet annak reményében írtam le, hogy bátorítást nyújthatok azoknak a keresőknek, akik erősen vonzódnak a spirituális élethez, ugyanakkor – mint én is annak idején – vonakodnak elindulni egy spirituális úton. Néha úgy érezzük, keresők vagyunk, ugyanakkor félünk rábízni magunkat belső igazságkeresésünkre. Az ilyen félelem csak az értelem szüleménye; segítséget elfogadni egy valódi spirituális mestertől a legtermészetesebb és legmegtisztelőbb lépés minden kereső életében.

Niriha

Meg tudod változtatni az életed. Erre a változásra nem kell éveket várnod, de még hónapokat sem. Abban a pillanatban elkezdődik, amikor belemerülsz a spiritualitás tengerébe. Próbálj meg fegyelmezett spirituális életet élni egy napig, egyetlen egy napig. Biztosan sikerülni fog. – Sri Chinmoy

Következő történet