Sri Chinmoy felemeli és kitünteti a Világ Legerősebb Embereit

(Philadelphia, 2007. július 4.) Sri Chinmoy egy karjával feje fölé emelt nyolcat a világ legerősebb emberei közül, köztük a litván Zydrunas Savickas-t, a világ első számú legerősebb emberét.

Emberemlékezet óta minden kor embere dédelgette az életkorral dacoló erő álmát, amely megtestesíti a fizikai vitézséget, csakúgy, mint az értelem, a szív és a lélek erejét. A 76 éves Sri Chinmoy azért jött, hogy a másokért való törődés arany szívével és a saját korábbi eredményeit folyton túlszárnyaló acél akaratával képviselje ezt az álmot, emberek milliói számára szerte a világon.

Sri Chinmoy felemeli a litván Zydrunas Savickas-t

Sri Chinmoy felemeli a litván Zydrunas Savickas-t

A philadelphiai július 4-ei nagy ünnepségek keretében a 174 cm magas, 78.5 kg súlyú fitnesz bajnok és világharmónia vezető egy karjával feje fölé emelt nyolcat a világ legerősebb emberei közül; az emelések súlya egyenként 145 és 190 kg közé esett. Az esemény a különleges USA kontra World Strongman csapatok versenyének részét képezte. Sri Chinmoy egyik hatalmas versenyzőt a másik után emelte fel, miközben azok a közvetlenül a feje fölött lévő kitüntető emelvény tetején álltak. Az emelések közül több meghaladta Sri Chinmoy saját testsúlyának kétszeresét!

Minden bajnoknak átadta a nagy Egység Szívvel Emeld Fel A Világot érmet, azt a kitüntetést, amelyet korábban olyan nagyságoknak nyújtott át, mint Nelson Mandela elnök, Teréz Anya, Desmond Tutu érsek, Muhammad Ali és Sting. Ezt követően minden csapat valamennyi tagját megtisztelte azzal, hogy a vádlijával felemelte őket együtt egy, a feje fölött elhelyezkedő hosszú emelvényen. Az összsúly, amelyet Sri Chinmoy körülbelül félóra leforgása alatt felemelt, közel 2.7 tonna – egész pontosan 2698 kg.

A kitüntetettek közt volt a litván Zydrunas Savickas, a világ első számú legerősebb embere, és hatan a világ 10 legerősebb embere közül. Elképesztő erejük és hatalmas méretük viszonylatában Sri Chinmoy emelési teljesítménye még meghökkentőbb. Zydrunas így kiáltott fel: "Fantasztikusak ettől a kis embertől ezek a nagyszerű emelések!" Kollégája, az észt Andrus Murmets, aki ötödik a világranglistán, édesen hozzáfűzte: "Bámulatos, hogy ez a kis krapek fel tudott emelni. Nagyon, nagyon mély benyomást tett rám!"

A nagy tömeg ámulatba esett ugyanakkor felvillanyozva hallgatta, amit a ceremóniamester, az ötszörös Mr. Universe és a XX. Század Legjobb Testépítője, Bill Pearl olyan erőteljesen kijelentett: "Az egész világon senki sem képes megcsinálni, amit Sri Chinmoy tett! A legtöbb ember felmérni sem képes, amit ez a súly jelent! Senki más nem állít világrekordokat 76 éves korában!"

Valóban, ennek az alacsony 76 éves embernek a látványa, aki a feje fölé emel három óriási európait 551.5 kg együttes súllyal és utána négy hatalmas amerikait 638 kg súllyal, még az erős embereket is mélyen megindította. Jim Smith, aki régóta a Brit Amatőr Súlyemelő Szövetség irodavezetője, így kiáltott fel: "Az, hogy Sri Chinmoy felemeli ezeket a legerősebb embereket, nagyon jelentőségteljes dolog. A súly, amit felemel, messze túlmegy azon, amit bárki más a világon valaha is megtett."

A különleges eseményt követően Sri Chinmoy így nyilatkozott: "Súlyemelő pályafutásom egyik csúcspontja volt a mai nap." Majd hozzátette: "Ezek a nagyszerű erős emberek számtalan személyt lelkesítenek a földön és én annyira boldog vagyok, hogy felajánlhattam nekik szívem legmélyéből legőszintébb nagyrabecsülésemet."

Az igazat megvallva Sri Chinmoy széltében-hosszában beutazza a világot, hogy felajánlja bátorítását azoknak, akik az élet legkülönbözőbb területein ösztönzőleg segítik embertársaikat. Sri Chinmoy ezt így magyarázza: "Ösztönözni próbálok minden embert, korra való tekintet nélkül, hogy beteljesítsék céljaikat ebben az életben. Az a szó, hogy lehetetlen, csak az értelemben létezik, nem pedig a szívben."

Sri Chinmoy felemeli az amerikai csapat tagjait

Sri Chinmoy felemeli az amerikai csapat tagjait (fent), az ukrán Vasyl Virastyuk-ot (balra) és a Utah állam-beli Van Hatfield-et (jobbra)